Hátha segítek vele valakinek.

Ami most csinálok, és ahogy most élek, események, útelágazások, kockáztatások, fájdalmak, hit, hozott transzgenerációs áldások és átkok, megélt pillanatok, végtelen szemlélődés és még több munka következménye.

Mióta az eszemet tudom, szemlélődöm. Az első emlékeimben már elhatárolódtam az engem körbevevő világtól. Nem azért, mert ne szerettem volna az embereket, hanem mert nem értettem őket. A hazugságot, a képmutatást, a félelmeket, a gyávaságot, a tudatlanságot. Négyévesen a virágokkal beszélgettem a kertben, nyolcévesen elkezdtem naplót írni (az esküvőm napján hagytam abba). Nem értettem, mi történik az emberek között: miért bántjuk egymást, miért ismétlődnek ugyanazok a történetek, és folyton azon ügyködtem, hogyan lehetne több szeretettel és tudatossággal élni. Az otthonomat a természetben, a szüleimet az Égi Segítőkben találtam meg, miközben folyton azon agyaltam, bele tartozom-e abba a 10 emberbe, akik miatt Isten nem pusztítja el a Földet. Aztán arra gondoltam, hogy szerintem nem az emberek miatt él még a Föld, hanem mert a madarak olyan szépen énekelnek reggelente, hogy ez biztosan jólesik az Istennek. Hát elkezdtem Neki énekelni….és rájöttem, hogy amikor szép és tiszta gondolataim vannak, akkor tisztán jön ki a hang. Amikor nem, akkor nem.

Mást sem akartam, mint megérteni a szüleimet, az embereket, az Istent, a működéseket, az okokat, a következményeket, az összefüggéseket. Folyamatosan olvastam, tanultam, imádkoztam, kapcsolódtam magammal, az Istennel, az emberekkel, hogy értsem őket és segíteni tudjak magamon és azokon, akin csak tudok. Később mindent is meg akartam érteni a vallásokról, a pszichológiáról, a rendszerekről, a kapcsolatokról, a belső fejlődés, a személyiség fejlődés és a tudatosság útjáról, ezért mindent is tanultam. Sok-sok áldott megtapasztalásban, sok-sok fájdalomban volt részem, és mindig felismertem, hogy ezekben mekkora felszabadulási és fejlődési lehetőség van. Aztán rájöttem, hogy ember vagyok, semmivel sem másabb, különb, több, kevesebb, jobb, rosszabb nem vagyok, mint bárki más körülöttem. Volt párszor, hogy “haza” akartam menni, mert elfáradtam. Aztán volt, hogy maradni akartam, mert élni és szeretni akartam. Mára már csak a pillanatok maradtak. De számomra azokban van az örök élet…

Legnagyobb tapasztalásokat és tanításokat a Gyerekeim és a Férjem adják, a sorrend változó:). Mindannyian tükrök, tanítók és ajándékok egyszerre.

Minden egyes pillanatért, amit megéltem, és amit nem éltem meg, hálás vagyok. Hiszem, hogy Értetek is megéltem őket, mert amikor megmutatjátok a Lelketeket, tudom, miről beszéltek. És sokszor együtt gyógyulunk…Boldog vagyok, hogy annyit tanultam és tanulok máig. Boldog vagyok, hogy vállalom: nekem is van segítőm. Mert amíg van nálam bölcsebb ember, addig én tanulni fogok tőle. És tudom, hogy fontos a kognitív tudás, de a Tér, amelyben együtt vagyunk, még fontosabb.

Szeretem a klienssekkel megélt pillanatokat, szeretem a csoportban megélt pillanatokat. És nálam mindig ott van az a plusz egy szék….Szeretem, amikor egy adott pillanatban megtapasztaljuk a végtelen Szeretetet, és hogy végül semmi sem számít, csak MI, EGYÜTT. És sok ilyen pillanat van….

Szeretem az életemet, és szeretem, hogy az életem részei vagytok.

És tudjátok: nem vagytok egyedül.

Köszönöm.