Stumpf Zsuzsanna

Párkapcsolati tanácsadás

I
Számomra az egyik legfontosabb a családok, a gyermekek védelme,
Azt szokták mondani, hogy minden segítő a saját bajából indul ki.
Nos, ez bizony sokszor igaz, s nálam is így volt.
Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ha annak idején, amikor elváltam, lett volna mellettem valaki olyan segítő, aki most én vagyok több párnak, akkor nem valószínű, hogy elváltunk volna a gyermekeim édesapjával. Akkor pedig a gyermekeim családi egységben nőnek fel. Persze, sokan nem szeretik a “mi lett volna ha” mondatot. Én szeretem, mert abból sokat lehet tanulni.
Nem az a célom, hogy minden áron egyben tartsam a családokat.
Az viszont igen, hogy mindkét fél rendelkezzen kellő ön -, személyiség-, egyéb ismerettel és énerővel, és aszerint döntsenek – a gyerekeikkel, önmagukkal, jövőjükkel kapcsolatban. Tudatosan, átgondoltan, ne pedig csalódás, keserűség és egyéb negatív érzelmek hatása alatt.
Mert egy esélyt mindenki megérdemel.
A gyerek(ek) meg pláne…
A tapasztalataim szerint maximum fél év az az idő, amennyire szükségünk van hármunknak a győzelemhez.
Általánosságban először mindig együtt kezdünk, utána külön-külön dolgozunk. Aztán később megint együtt.
Vagy így, vagy úgy, de mindenképp sokkal jobb lesz.
Hiszek Istenben, így hiszem azt is, hogy a munkámat nem egyedül végzem.
Várom Önöket szeretettel, a kölcsönös tisztelet és a bizalom jegyében.
II
Sajnos egyre többen élnek nárcisztikus párkapcsolatban.
Még többen élnek olyan párkapcsolatban, amellyel kapcsolatosan csak feltételezései vannak, de nem tudja, vagy nem meri “diagnosztizálni”. Nem a párját, hanem a kapcsolatát.
Sokszor csak annyit érez, hogy fogy az ereje, egyre kevésbé biztos magában, már maga sem tudja, mi a baj.
Csak annyit tud, hogy már nem szeret tükörbe nézni, mert fáradt az arca, fáradt a teste, a lelke, esetleg elfogyott a pénz is, és az öröm is elhagyta már rég.
Olvasott a nárcizmusról, de mindenhol azt olvasta, a legjobb, ha elfut. Nem tudja, mit tegyen, tegyen-e egyáltalán valamit, azt meg pláne nem, hogy hogyan. Egyre kilátástalanabbnak érzi a helyzetét.
Ha szeretne választ kapni a kérdéseire, érdeklik a folyamatok, amelyekben van a másik, vagy Ön, melyek a lehetséges megoldások, reális és megnyugtatóbb válaszok, keressen bizalommal.
III
Párkapcsolat előtt állók felkészítése – mert sajnos nem ezt tanítják az iskolákban…

Akkor is gyertek, ha fiatalon készültök a párválasztásra.
Akkor is, ha minden rendben, de amennyire lehet, szeretnétek megismerni a rátok váró utat.
Akkor is, ha jegyesként készültök házasságra.
És természetesen akkor is, ha már régóta kerestek társat, de valahogy nem akar sikerülni.
pexels-photo-4101137.jpeg