Egyénileg – elméletben – képesek vagyunk arra, hogy megálljunk és feltegyünk magunknak ezt a kérdést: Biztosan jól látom azt, ami történik?
De hogyan tudja feltenni ugyanezt a kérdést egy csapat, egy vállalat, egy iskola vagy akár egy egész intézmény?
Egy intézménynek nincs egyetlen elméje, amely önmagára nézhetne, de vannak közösen kialakult szokásai, történetei, szabályai, kommunikációs és döntési mintázatai. És ami sokszor ismétlődik, idővel természetessé válhat, amit gyakran letudunk egy “ez van” mondattal.
Éppen ezért az intézményi önreflexió kapcsán más kérdéseket érdemes feltenni, pl:
- Nyújt-e a rendszerünk olyan teret, ahol biztonságosan megjelenhet az is, ami nem a megszokott?
- Eljuthat-e a vezetőhöz a kellemetlen információ is?
- Meg szabad-e kérdőjelezni egy régóta működő gyakorlatot?
- Meghallható-e egy kisebbségi vélemény?
- El lehet-e mondani, hogy valami nem működik anélkül, hogy annak személyes ára lenne?
- És képes-e maga a vezetés is megvizsgálni a saját feltételezéseit?
Az önreflektív intézmény az, amelyik képes észrevenni, és ítéletmentesen ránézni a térre akkor is, amikor valami nem működik jól.
Ehhez pedig nem feltétlenül még több adat kell, hanem olyan visszacsatolási pontok, emberek, kapcsolatok és működési keretek tere, amelyekben különválhat egymástól az, hogy mi történt, mit érzünk ezzel kapcsolatban, mit gondolunk róla, és mit feltételezünk.
És van még egy fontos dolog: egy külső, megfigyelő nézőpont sem feltétlenül az igazságot látja. A szervezetfejlesztőnek, trénernek, tanácsadónak, facilitátornak, auditornak vagy vezetőnek ugyanúgy vannak saját mintázatai és vakfoltjai.
Az önreflexió legmélyebb formája az, amikor olyan rendszert hozunk létre, amelyben tudjuk, hogy:
- mindenki észlelése torzít,
- hogy hatunk és felismerjük, hogy hogyan hatunk a rendszerre,
- amikor a megfigyelő is megfigyelhetővé válik,
- amikor aszerint hozzuk meg a döntésünket, hogy a rendszer életképes, etikus, erkölcsös, felelősségteljes legyen és értéket képviseljen,
- ebbe az irányba támogassa az egyént, a szervezetet, a társadalmat, a civilizációt…
-
és képes legyen újra és újra felismerni és korrigálni a saját torzításait.
Mindez a TEAM Modellben és a Rato Hungarica Consulis Stratégiai Pszichológia szemléletében különösen fontos számunkra.
Talán ez az intézményi intelligencia egyik legfontosabb jele.