A facilitátori működés, felelősség, jelenlét és etikai keretek alapelvei

A TEAM facilitátori működés kiindulópontja, hogy minden ember a saját belső világának, történetének és döntéseinek az elsődleges ismerője és felelőse.

A facilitátor olyan kapcsolati és közösségi feltételeket támogat, amelyek között az egyén és a csoport egyre inkább hozzáférhet a saját felismeréseihez, erőforrásaihoz és választási lehetőségeihez. Nem áll a másik ember fölött, nem tud mindig mindent jobban, nem megmentő, nem ő az irányító és nem is ő a változás létrehozója.

A facilitátori szabadság mindig együtt jár a facilitátori felelősséggel.

A Kódex olyan belső és szakmai tájékozódási rendszer, amely segít felismerni, hogy mit és miért ne tegyünk, és mit igen.

I. AZ EMBER VALÓSÁGÁNAK TISZTELETE

1. Nem definiáljuk, véleményezzük és kérdőjelezzük meg a másik ember valóságát.

Nem mondjuk meg a résztvevőnek, hogy mit érez, mit gondol, miért viselkedik úgy, ahogyan, és mi történik „valójában” benne.

Miért? Mert minden észlelés perspektívához kötött. A facilitátor értelmezése is csak egy lehetséges nézőpont, nem maga a teljes valóság.

Helyette kérdezünk, tükrözünk, hipotéziseket kínálunk fel, és teret hagyunk annak, hogy a jelentés a résztvevőben szülessen meg.

TEAM-alapelv: a megfigyelés nem azonos az értelmezéssel.

2. Nem írjuk felül a szubjektív tapasztalatot általános igazságokkal.

Nem válaszolunk egy ember megélésére olyan kijelentésekkel, mint:

„Nincs jó vagy rossz.”
„Minden okkal történik.”
„Ezt te teremtetted.”
„Csak el kell engedned.”
„Minden benned van.”
„Ennek így kellett történnie.”

Mert egy elvont filozófiai, pszichológiai vagy spirituális állítás lehet önmagában értékes, mégis érvénytelenítheti azt, amit a másik ember az adott pillanatban valóban átél.

Először inkább kapcsolódjunk ahhoz, ami számára jelenleg igaz.

TEAM-alapelv: a “bölcs-mondat”, amely megszünteti a kapcsolatot az élő tapasztalattal, nem facilitáció.

3. Nem javítjuk ki a másik ember érzéseit.

Ha valakinek valami fáj, félelmetes, igazságtalan, nehéz vagy rossz, akkor ezt nem próbáljuk „jobb nézőponttal” megszüntetni. Vagyis nem mondjuk, hogy „ne félj”, “nincs miért szomorúnak lenned” , “nézd a jó oldalát” , stb.

A facilitátor az érzést jóváhagyja és nem akarja megváltoztni – segít a másiknak biztonságosan jelen lenni az érzéssel.

4. Nem értelmezünk a résztvevő helyett.

A facilitátor észlelhet mintázatot, összefüggést vagy lehetséges jelentést, de különbséget tesz aközött, hogy: „ez így van”, és aközött, hogy “felmerült bennem egy lehetséges összefüggés, megnézhetjük-e, van-e ennek számodra jelentése?”

A TEAM facilitátor hipotézise hipotézis marad, amíg a résztvevő saját tapasztalata nem igazolja.

5. Nem használjuk a szakmai nyelvet hatalmi eszközként.

Nem címkézünk azért, hogy értelmezzünk, ahol nincs hozzá szakmai kompetenciánk, ott nem diagnosztizálunk. Nem mondjuk például, hogy “ez biztosan trauma”, vagy ez a “kötődési mintád”, “ez az egód”, “ez a családi mező”, “ez transzgenerációs.” Ezekkel a fogalmakkal bekategorizáljuk, minősítjük, megcímkézzük és ezzel beszorítjuk az egyént.

II. A FACILITÁTOR SAJÁT VALÓSÁGÁNAK TUDATOSSÁGA

1. A saját észlelésünket sem tévesztjük össze a valósággal.

A TEAM facilitátor tudja, hogy amit lát, azt ő is “valamilyen” állapotból látja: saját története, tapasztalata, értékrendje, félelmei, vágyai és vakfoltjai részt vesznek az észlelésben.

Ezért ő is rendszeresen tart önreflexiót és szupervíziót is: Mit észlelek? Mit feltételezek? Mit értelmezek? Mit tudok valóban?

2. Nem tévesztjük össze saját aktiválódásunkat a résztvevő folyamatával.

Egy csoportfolyamat bennünk is érzéseket, emlékeket, testi reakciókat és gondolatokat aktiválhat. Ezek értékes információk lehetnek számunkra, vagyis nem feltétlenül a másikról szólnak.

A TEAM facilitátor ezért megvizsgálja, hogy az aktiválódott tünet az övé-e, a másiké, csak a kapcsolatban, vagy az egész csoportban megjelenik-e. Ennek a kérdését is megoszthatja, ettől nem válik “kevesebbé” vagy “rosszabbá”.

3. Nem reagálunk automatikusan.

A facilitátori jelenlét egyik alapja a válasz előtti tér, csend, ahol a saját

irritációnkat,
félelmünket,
bizonyítási vágyunkat,
megmentési késztetésünket,
kontrolligényünket,
türelmetlenségünket,
bizonytalanságunkat észlelhetjük.

Nem az a cél, hogy ezek ne jelenjenek meg, hanem hogy ezek felismerése is építő hatással legyen az egyénekre vagy a csoportokra.

4. Nem várunk magunktól tökéletességet.

A TEAM facilitátor is ember, tehát hibázhat, félreérthet, projektálhat, reagálhat túl gyorsan, mondhat olyat, amit később másképpen mondana.

A szakmai érettség nem jár tökéletességgel. A lényeg az önreflexió, a belátási és a korrigálás szándéka és képessége, hogy észrevegyük saját tévedésünket, felelősséget vállaljunk érte, szükség esetén korrigáljunk, bocsánatot kérjünk, és visszatérjünk a jelenlétbe.

A reflexivitás fontosabb, mint a tévedhetetlenség illúziója.

III. A BEAVATKOZÁS ETIKÁJA

1. Nem avatkozunk be csak azért, mert tudunk (vagy azt hisszük, hogy tudunk).

Nem szükséges kérdésnek születnie minden észlelésből.
Nem minden csend igényel szavakat.
Nem szükséges minden konfliktust feloldani.
Ne csillapítsunk minden fájdalmat azonnal.
Nem érdemes azonnal felfedni és megmutatni minden mintázatot.

Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy az adott pillanatban mire van valóban szüksége ennek az embernek, ennek a csoportnak és ennek a térnek.

2. Nem siettetjük a változást.

A facilitátor saját sikerigénye nem írhatja felül a résztvevő lelkének haladási tempóját. Azaz nem az a lényeg, hogy

látványos legyen a folyamat,
„jó legyen az állítás”,
legyen felismerés,
legyen sírás,
legyen áttörés,
vagy a facilitátor kompetensnek érezhesse magát.

A változás sebességét nem a facilitátor ambíciója határozza meg…

3. Nem bontjuk le erővel a védőfalakat.

Az egyén védekezése legális, ér. Valamikor valószínűleg fontos funkciót töltött be, és lehet, hogy az adott pillanatban még mindig szükséges. Egy facilitátor nem „töri át” a falat, de megpróbálja megérteni, hogy mit és mitől véd. Mire lenne szükség ahhoz, hogy biztonságosabban érezze magát?

4. Nem akarunk mindenáron megmenteni senkit.

A megmenteni akarás könnyen elveheti a résztvevőtől a saját kompetenciáját. Egy TEAM facilitátor együttérez, támogat, megtart és szükség esetén segítséget szervez, de nem veszi át azt, ami a másik ember felelőssége.

A segítség nem az autonómia elvétele, hanem annak támogatása.

5. Nem toljuk rá a saját megoldásunkat a másik életére.

Ami nekünk működött, nem feltétlenül működik másnak, ezért egy TEAM facilitátor sohasem kínál kész megoldást, utat. De segít abban, hogy a résztvevő felismerhesse, hogy mi az ő saját következő hiteles lépése.

IV. A KAPCSOLATI ÉS CSOPORTTÉR ETIKÁJA

1. Nem használjuk a csoportot nyomásgyakorlásra.

A csoport többségének véleménye nem teszi érvénytelenné az egyén tapasztalatát.

Nem használjuk ki/fel

a csoport reakcióját,
a képviselőket,
a közösségi normát,
a „mező üzenetét”

arra, hogy valakit meggyőzzünk arról: mit kellene éreznie, gondolnia vagy felismernie. A közös tér nem bíróság.

2. Nem tekintjük saját mezőérzékelésünket bizonyítéknak.

A TEAM dolgozhat finom kapcsolati és csoportjelenségekkel, de amit a facilitátor a térben érzékel, észlel, az nem automatikusan objektív tény.

Ezért a facilitátornak érdemes nem úgy fogalmazni, hogy “a mező azt mutatja, hogy…”, hanem “érzékelek valamit a térben, nézzük meg, van-e ennek jelentése számotokra.”

A TEAM-ben a “mezőtudat” nem a bizonyosság növelésére, hanem a kíváncsiság tágítására szolgál.

3. Nem tesszük magunkat a csoport középpontjává.

A facilitátor nem azért van jelen, hogy csodálják, kövessék, igazolják, szükségük legyen rá, vagy hogy ő legyen a csoport legfontosabb szereplője, mert a facilitátori fejlődés egyik jele éppen az, hogy a csoport egyre kevésbé függ tőle.

A jó facilitátor nem nélkülözhetetlenné, hanem fokozatosan kevésbé szükségessé válik.

4. A csoport autonómiáját ugyanúgy tiszteljük, mint az egyénét.

A TEAM végső célja egy olyan kapcsolati, közösségi kultúra támogatása, amelyben a csoporttagok egyre inkább képesek:

figyelni egymásra,
konfliktust hordozni,
különbözni,
visszajelzést adni,
felelősséget vállalni,
egymás erőforrásait aktiválni,
és a közös teret maguk is megtartani.

V. HATALOM, HATÁROK ÉS SZAKMAI FELELŐSSÉG

1. Tudatában vagyunk a facilitátori szerepből fakadó hatalomnak.

A facilitátor helyzete eleve aszimmetrikus lehet, mivel a résztvevő nagyobb jelentőséget tulajdoníthat:

a szavainknak,
a véleményünknek,
a reakcióinknak,
az elfogadásunknak,
vagy akár a hallgatásunknak,

mint egy hétköznapi kapcsolatban. A facilitátor nem él vissza a ráruházott bizalommal. A nagyobb hatás nagyobb felelősséget jelent.

2. Nem lépjük túl szakmai kompetenciánk határait.

A facilitátor felismeri azt a pontot, ahol egy helyzet már nem facilitációs kompetenciát igényel. Ha szükséges:

pszichológushoz,
pszichoterapeutához,
pszichiáterhez,
orvoshoz,
jogi,
szociális
vagy más megfelelő szakemberhez irányít.

A továbbirányítás nem kudarc, a kompetenciahatár felismerése maga is szakmai kompetencia.

3. Nem ígérünk olyan eredményt, amelyet nem garantálhatunk.

Nem ígérünk:

gyógyulást,
traumafeldolgozást,
kapcsolat megmentését,
betegség megszűnését,
spirituális áttörést,
vagy biztos életváltozást.

A facilitátor folyamatot támogat, az eredmény mindig több tényező kölcsönhatásából születik.

4. Tiszteletben tartjuk a személyes határokat.

A résztvevő:

dönthet arról, mit oszt meg,
dönthet arról, miben vesz részt,
kérhet megállást,
visszavonhatja beleegyezését,
és joga van nemet mondani.

A biztonság nemcsak érzelmi minőség, konkrét határokat és kiszámítható kereteket is jelent.

5. Nem használjuk a facilitátori kapcsolatot saját szükségleteink kielégítésére.

A résztvevő nem lehet eszköze:

saját önértékelésünknek,
fontosság-érzésünknek,
érzelmi szükségleteinknek,
hatalmi igényünknek,
anyagi érdekeinknek,
vagy spirituális önképünknek.

A facilitátori kapcsolat elsődlegesen a résztvevő és a közös folyamat érdekében létezik.

VI. TÁJÉKOZOTT BELEEGYEZÉS ÉS VÁLASZTÁSI SZABADSÁG

A részvétel mindig tájékozott és szabad választáson alapul.

A résztvevőnek joga van előre érteni:

milyen folyamatban vesz részt,
mi annak célja,
milyen módszerek jelenhetnek meg,
mire számíthat,
és hol vannak a facilitáció határai.

A beleegyezésének a folyamat során is fenn kell maradnia. A résztvevő bármikor kérdezhet, jelezhet bizonytalanságot, módosíthatja korábbi beleegyezését vagy nemet mondhat.

A „beleegyezett a folyamat elején” nem jelenti azt, hogy minden későbbi beavatkozásba automatikusan beleegyezett.

VII. TUDÁS, HIPOTÉZIS ÉS VILÁGKÉP MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE

1. Világosan megkülönböztetjük, mit tudunk, mit feltételezünk és miben hiszünk.

A TEAM különböző tudományos, pszichológiai, rendszerszemléleti, filozófiai és spirituális nézőpontokkal dolgozhat. A facilitátor felelőssége, hogy ne mosódjanak össze:

a tudományosan megalapozott ismeretek,
a szakmai modellek,
a munkahipotézisek,
a személyes tapasztalatok,
a filozófiai értelmezések,
és a spirituális vagy metafizikai állítások.

Egyik sem válik a másik bizonyítékává pusztán azért, mert egy folyamatban együtt jelennek meg. A hitelesség egyik alapja annak kimondása is, hogy mit tudunk és mit valószínűsítünk.

2. Tiszteletben tartjuk a világnézeti szabadságot.

A TEAM facilitáció nem követeli meg egyetlen spirituális, vallási, filozófiai vagy materialista világkép elfogadását sem. A résztvevő lehet:

vallásos,
spirituális,
ateista,
agnosztikus,
vagy bármely más világnézet képviselője,
vagy semminek nem követője.

Egyetlen világképet vagy nem világképet sem tekintünk magasabb rendű emberi fejlettség bizonyítékának. A facilitátor nem térít, nem akarja meggyőzni a résztvevőt saját metafizikai vagy spirituális értelmezéséről.

A TEAM-ben a világkép nem belépési feltétel, és nem a fejlettség mércéje.

VIII. MÉLTÓSÁG, EGYENLŐSÉG ÉS KULTURÁLIS ALÁZAT

Minden résztvevő emberi méltóságát feltétel nélkül tiszteletben tartjuk.

A facilitátor nem minősít és nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést személyes vagy társadalmi jellemzők alapján. Nem feltételezzük azt, hogy a saját kulturális normáink univerzálisak. Ellenben a TEAM facilitátor kíváncsi arra, hogy az adott ember:

milyen kulturális környezetből érkezik,
milyen közösségekhez tartozik,
milyen jelentést ad saját identitásának,
és milyen rendszerek hatnak az életére.

A különbözőség színesség, és gazdagító, nem pedig probléma, amelyet fel kell oldani.

IX. KETTŐS KAPCSOLATOK ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG

Felismerjük az összeférhetetlenségi helyzeteket.

A facilitátori kapcsolat tisztaságát veszélyeztetheti, ha ugyanazzal a személlyel párhuzamosan más erős kapcsolat is fennáll:

üzleti,
baráti,
családi,
munkáltatói,
hierarchikus,
romantikus,
pénzügyi vagy más függőségi kapcsolat.

A valóságban nem minden kettős kapcsolat kerülhető el, de minden ilyen helyzetet fontos tudatosan megvizsgálni. A fő kérdés az, hogy csökkenti-e ez a résztvevő szabadságát, biztonságát vagy a facilitátori döntések tisztaságát? Ha igen, megfelelő szakmai megoldást kell keresni.

X. TESTI, INTIM ÉS SZEXUÁLIS HATÁROK

1. A testi határok tisztelete alapvető.

A facilitátori kapcsolat bizalmi és részben hatalmi helyzet, ezért bármilyen testi kontaktus (érintés, ölelés is) csak:

világos szakmai céllal,
előzetes beleegyezéssel,
visszautasítható módon,
és az emberi méltóság teljes tiszteletben tartásával történhet.

A hallgatás vagy a passzivitás nem beleegyezés.

2. Nem használjuk a facilitátori kapcsolatot romantikus vagy szexuális kapcsolat kialakítására.

A facilitátori hatalmi aszimmetria miatt különösen fontos a személyes és intim határok tisztasága. A résztvevő érzelmi nyitottsága vagy sérülékenysége nem használható fel személyes, romantikus vagy szexuális közeledésre. A résztvevőket is érdemes tájékoztatni, hogy a bizalmi és nyitott légkörben történő, egymás közötti kapcsolódás csak igeiglenes lehet.

XI. KRÍZIS ÉS VESZÉLYHELYZET

Felismerjük, amikor a facilitáció már nem elegendő.

Ha olyan helyzet merül fel, amelyben:

önveszély,
öngyilkossági veszély,
mások veszélyeztetése,
súlyos pszichés dekompenzáció,
erőszak,
gyermek vagy más kiszolgáltatott személy veszélyeztetése

gyanítható, a facilitátor nem próbálja pusztán facilitációs eszközökkel kezelni a helyzetet: a szükséges szakmai vagy sürgősségi segítség igénybevétele elsőbbséget élvez. A biztonság megelőzi a módszert!

XII. TITOKTARTÁS ÉS ADATVÉDELEM

1.A személyes információkat bizalmasan kezeljük.

A facilitátor a résztvevő személyes történeteit, megosztásait és adatait bizalmasan kezeli, a jogi és szakmai keretek figyelembevételével.

A csoporttagok számára is világossá tesszük, hogy a csoportban hallott személyes történetek nem vihetők ki a közösségi térből.

Ugyanakkor a facilitátor nem ígérhet olyat, amit nem képes garantálni: más csoporttagok titoktartását nem tudja teljes bizonyossággal ellenőrizni.

Ezért a csoportbizalom egyben közös felelősség.

2. Felvétel, eset – és írott anyag használata csak megfelelő hozzájárulással történhet.

Fotó, írott anyag, hang – vagy videófelvétel, oktatási célú felhasználás, esettanulmány vagy nyilvános megosztás csak megfelelő tájékoztatás és kifejezett hozzájárulás mellett történhet.

A facilitátornak és a résztvevőnek joga van úgy nemet mondani, hogy ez ne befolyásolja a folyamatban elfoglalt helyét.

Az anonimizálás sem automatikus felhatalmazás történetek felhasználására, ha az érintett felismerhető lehet.

XIII. PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES ÁTLÁTHATÓSÁG

A facilitátori keretek előre átláthatók.

A résztvevőnek előre ismernie kell:

a díjakat,
a lemondási feltételeket,
a folyamat várható kereteit,
a szolgáltatás tartalmát,
és az esetleges további költségeket.

A résztvevő érzelmi kiszolgáltatottságát nem használjuk fel további szolgáltatások értékesítésére. A bizalom nem értékesítési eszköz.

XIV. A FOLYAMAT LEZÁRÁSÁNAK ETIKÁJA

A lezárás is facilitátori felelősség.

A facilitátor nem tart fenn egy folyamatot pusztán azért, mert a résztvevő ragaszkodik hozzá vagy mert számára előnyös. Felismeri azt,

amikor a folyamat elérte célját,
amikor szünetre van szükség,
amikor más szakember kompetenciája válik szükségessé,
vagy amikor a további együttműködés már nem szolgálja a résztvevő érdekeit.

A jó lezárás támogatja az autonómiát. A kapcsolat vége is része a kapcsolat etikájának.

XV. VISSZAJELZÉS, PANASZ ÉS ELSZÁMOLTATHATÓSÁG

1. A visszajelzés joga alapvető.

A résztvevőnek joga van jelezni, ha:

valamit bántónak,
határsértőnek,
etikátlannak,
félreérthetőnek
vagy szakmailag aggályosnak élt meg.

A facilitátor nem tekinti automatikusan ellenállásnak vagy „projekciónak” a kritikát. Először meghallgatja, megvizsgálja, szükség esetén felelősséget vállal és korrigál.

A kritika nem a facilitátori tekintély elleni támadás, hanem potenciális információ.

2. A TEAM közössége is felelős saját etikai kultúrájáért.

Az etika nem kizárólag egyéni ügy, hiszen a szakmai közösség feladata is, hogy legyenek:

világos normái,
konzultációs lehetőségei,
panaszkezelési keretei,
szakmai visszajelzési folyamatai,
és szükség esetén következményei az etikai határok tartós vagy súlyos megsértésének.

Az etikai felelősség nem ér véget azzal, hogy „mindenki maga felel önmagáért”.

XVI. AZ INTUÍCIÓ, A MEZŐ ÉS A TEKINTÉLY HATÁRAI

Sem a mező, sem az intuíció, sem a spiritualitás nem írhatja felül az autonómiát.

A facilitátor soha nem használja:

saját intuícióját,
a mezőre való hivatkozást,
spirituális értelmezést,
szakmai tekintélyét,
vagy a csoport reakcióját

arra, hogy megkerülje a résztvevő beleegyezését, józan valóságérzékelését vagy döntési szabadságát.

A „mező azt mondja” nem magasabb rendű érv a résztvevő saját tapasztalatánál.

A TEAM-ben a finom érzékelés nem hatalmat ad, hanem nagyobb felelősséget kíván.

XVII. FOLYAMATOS SZAKMAI FEJLŐDÉS

A facilitátori képzés nem ér véget a tanúsítvánnyal.

A TEAM facilitátor szakmai fejlődésének része:

az önreflexió,
a továbbképzés,
a visszajelzés,
a kollegiális konzultáció,
és szükség esetén a szupervízió.

Aki emberek valóságához, lelkéhez “ér hozzá”, annak kötelessége folyamatosan finomítani saját észlelését és működését.

XVIII. A TEAM FACILITÁTOR BELSŐ IRÁNYTŰJE

Minden facilitátori beavatkozás előtt, közben, vagy után érdemes megvizsgálni, hogy amit mondunk vagy tenni készülünk (vagy utólag), az

a másik ember valóságát támogatja, vagy a miénket helyezi rá,
tágítja az észlelését, vagy beszűkíti,
növeli az autonómiáját, vagy függőbbé teszi,
kíváncsiságból születik, vagy bizonyosságból,
az ő szükségletét szolgálja, vagy a mi feszültségünket csökkenti,
kapcsolatot teremt, vagy fölérendelt pozíciót,
biztonságot növel, vagy teljesítményre kényszerít,
segíti a saját válasz megszületését, vagy helyettesíti azt,
tiszteletben tartja-e a tempóját – minden szempontból,
tiszteletben tartja a beleegyezését vagy a nem beleegyezését,
összhangban van a kompetencia – határainkkal,
tényként mondjuk-e azt, ami valójában csak feltételezés,
befolyásolja-e valamely saját érdekünk vagy kapcsolati szükségleteink,
vállalható lenne-e akkor is, ha egy szakmai közösség kívülről látná ezt a helyzetet,
ugyanígy cselekednénk-e akkor is, ha nem kellene bizonyítanunk, hogy jó facilitátorok vagyunk?

Ha valamelyikre nem tudunk tisztán válaszolni, nem feltétlenül kell azonnal cselekednünk. A megállás is lehet facilitátori kompetencia.

XIX. A TEAM FACILITÁTOR ALAPÁLLÁSA

A TEAM facilitátor:

érteni akar és nem tudni,
kérdezni és nem megmondani,
nem értelmezni a másik helyett, hanem segíteni a saját jelentés megszületését,
erősíteni az autonómiát és nem megmenteni,
biztonságot teremteni és nem “betörni”,
nem irányítani, hanem érzékelni és kísérni,
 az önállóságot támogatni és nem függővé tenni,
jelen lenni magyarázatok helyett.

És mindenek előtt tudatosítja, hogy nem „egy eset”, „egy probléma”, „egy kliens” vagy „egy csoporttag” van előtte, hanem egy teljes ember, akinek valóságához csak tisztelettel közelíthet.

Záró gondolat

A facilitátor különleges helyzetben van, hiszen egy másik ember időnként olyan történetet, fájdalmat, bizonytalanságot, reményt vagy belső világot enged közel hozzá, amelyhez másokat talán soha. Ez óriási bizalom – és minden bizalom felelősség.

A TEAM facilitátori etika – a szabályok betartásán túl – annak a folyamatos tudatosítását, hogy jelenlétünk hatással van a térre, a másik emberre, a csoportra – és rajtuk keresztül más kapcsolatokra és rendszerekre is.

Nem lehetünk teljesen semlegesek, de lehetünk tudatosak.
Reflektívek legyünk és ne tévedhetetlenek.
Nem tudhatjuk mindig, mi a helyes lépés, de felismerhetjük, amikor saját bizonyosságunk elfedi a másik valóságát.
Nem kell mindenre választ adnunk.
Felelősek vagyunk azért, hogyan bánunk a másik ember bizalmával, autonómiájával és sérülékenységével.
Egyre pontosabban érzékeljük azt, hogy mikor, miből, miért, milyen jogon, és milyen lehetséges következménnyel avatkozzunk be.

A facilitátori felelősség abban a pillanatban kezdődik, amikor egy másik ember ránk bízza a saját lelkének, valóságának egy részét.

A TEAM Facilitátor Kódex szerzője: Stumpf Zsuzsanna