Gyermekkorom egyik legkedvesebb könyve Eleanor H. Porter Az élet játéka volt.

Nemcsak olvastam, hanem játszottam is, folyamatosan, minden nap. Olyan komolyan, hogy szép lassan részemmé vált.

Segített gyakorolni, hogy örülni tudjak annak, ami van.

Hogy meglássam a szépet akkor is, amikor nehéznek érzek valamit.

Hogy tudjak hálát érezni olyan dolgokért is, amelyek első pillantásra nem tűntek ajándéknak.

És mivel ezek az érzések annyira “szétáradós” érzések voltak (máig azok…), szép lassan rajöttem, hogy ez az öröm nem lehet más, mint Isten öröme bennem.

Sokáig azt hittem, hogy a spiritualitás és az Istennel való kapcsolódás azt jelenti, hogy elszakadunk a világtól. Hogy a fény felé kell menni, magunk mögött hagyni a nehezet, a nehézségeket.

Az élet azonban mást tanított: azt, hogy nem elmenni, elmenekülni kell innen, hanem megérkezni. Ide, ahol most vagyok. Abba, amiben most vagyok. A testembe, az érzéseimbe, az életembe.

Hogy valójában semmi érzés és ember-ség ellen nem érdemes harcolni, és tökéletesnek sem kell lennem – ahogy senkinek sem kell annak lennie…mindenki lehet “csak” ember…

Rájöttem, hogy a legnagyobb szabadság abban van, ha igent mondunk arra, ami van. Amikor ez megtörténik, akkor valami csodás bizsergés ébred fel bennünk, ott mélyen megjelenik a derű…

Egy csendes bizonyosság. Hogy a szépség, a jóság, az igazság, a szeretet, a rend, a harmónia valahol mégiscsak mindig jelen van.

Talán ezért érzem ma úgy, hogy a világnak nem újabb harcosokra van szüksége, nem is újabb megmentőkre, vagy sebkeresőkre, akik gyógyítani szeretnének.

Hanem olyan emberekre, akik fényt visznek oda, ahol sötét van. Akik mellett meg lehet pihenni – és a gyógyulás automatikus következmény. Akik nem vezetni akarják a többieket, hanem megtartani őket. Akik képesek igazán jelen lenni. Akik emlékeztetnek bennünket arra, hogy az élet alapvetően jó. Akik meleg kályhák a hidegben, lámpások az éjszakában.

Számomra erről szól a TEAM Facilitátor képzés is (ez nem reklám, ez a küldetésem…), ami nem egy módszert, nem egy szakmát jelent, hanem egy minőséget.

Azt, hogy egyre inkább olyan emberré válhassunk, akinek elsősorban a jelenléte (és nem csak a tudása) gyógyító.

Vagyis elsősorban nem a tudás, hanem a jelenlét gyógyít…(erről fogunk tanulni, de főleg tapasztalni:))

Ha megszólítottak ezek a sorok, szeretettel hívlak közénk.

Legyünk együtt küldetéstársak – egymásért.

Szeptemberben indul az első évfolyam, nagy szeretettel várunk.

Jelentkezés: https://www.survio.com/survey/d/B7D1O7V2H6B4U5J6N