1. Mi hiányzik – többek között – a mai segítői kultúrából?

Sokáig hittem abban, hogy a jó segítő mindig tudja a választ, gyorsan felismeri a problémát, jó tanácsokat ad, megmutatja az utat.

Az évek során azonban mégis mást tanultam meg.

Azt, hogy egy egyén vagy egy csoport számára elsősorban nem a segítő tudása, hanem a jelenlétének minősége a meghatározó.

Mert fontos, hogy együtt tudjunk maradni azzal, ami a térben megjelenik: a fájdalommal, a bizonytalansággal, a kimondatlan történetekkel, a hirtelen reakciókkal vagy akár a mély csenddel.

A valódi facilitátor nem attól jó, hogy mindent tud.

Hanem attól, hogy elég stabil ahhoz, hogy

– meglássa azt, amit meg kell látnia,

– ne ijedjen meg attól, ami a térben történik,

– az adott pillanatban mindenki számára a lehető legkedvezőbb módon tudja tartani a teret – ezzel hatni a mezőre.

Sokszor nem új válaszokra van szükségünk.

Hanem egy olyan emberre, aki képes velünk maradni addig, amíg a saját válaszunk megszületik – bármi is történik körülöttünk.

Én ezt tartom a segítés egyik legfontosabb művészetének.